Mikor feljöttem gondoltam előhalászok valamit, valami jó kis történetet az emlékek bazi nagy barna szekrényéből(én így képzelem el). De aztán valahogy a mai kotorászás közben csak gondolatokat találtam. Nem igazán tudom hová tűntek az emlékek. Az egész olyan, mint a Narnia c.…

Hogy írok-e még verseket? Nem, mostanában már egyet sem. Mert valahányszor írásra emelném a kezem megáll és vár valamire, mint a régi bőrüléses "pesti" vonatok a hajdani poros megállókban. Valamiért nem megy már ez a rím hányás, meg a fogalmazás sem az igazi. Pedig régebben…

Ahogy mondtam. Már jobb és ismét itt vagyok egy "jó" kis sztoryval. Imádom az ilyen dolgokat. Hosszú idő után számot cseréltem (kicsit hiányzik a régi számom, amit anno elég nehezen jegyeztem meg, egy darabig még benne is voltam a saját telefonomban a ki nem találnánk név alatt:…

Azért mielőtt még bárki riasztaná az elmegyógyintézetet, tisztáznám, hogy ez nem függ össze a depizésemmel. Oké, hogy előfordulnak az ilyen napok, de én általában megállok a "sírjunk egy nagy bögre forró kávéért és egy szál cigiért" effektusnál. Szóval nem vészes a…

már rétege van az öngyilkosságnak?! Mi a f....?

Mi a fene ez? Mintha kifordult volna a világ önmagából. Ma valahogy nem találom a helyem, bár igazából ez nem csak ma van így. Nem tudtam kávét inni, mert elfogyott a tej, az éjjel alig aludtam valamit, mert állandóan nyaggattak a gondolataim és fáj az a rohadt húscafat ott a…

Miközben éppen egy 2006-os Kings of Leon koncertet néztem megláttam a háttérben a dobokat (igen, innen származik a cím), amiket egyszerűen nem tudtam megérteni, de mégis mosolyt csalt az arcomra. Először jött a "hűha" aztán az "ezek őrültek" és végül a vigyorgás. Ami mégis…

Nem. Mégsem búcsúztam el azzal a történettel. Nem volt kedvem. Írni akartam. Kiírni minden szarságot, amit olvasok, látok, hallok, tapasztalok. De most komolyan, nem jó unalom űző depis emberek blogjait olvasgatni (bár az tény és való, hogy elég érdekes dolgokat írnak, belátom,…

eltűnt izzadt fél pár zokni- azt hiszem, ma ahhoz hasonlítanám az állapotokat

Ezt a bejegyzést ajánlanám a "kedves publikumnak", te tudod kiről beszélek, hát hogyne tudnád. Felvetett kedves publikum, egy érdekes dolgot, és már csak azért is úgy gondoltam muszáj eleget tennem ennek. Mariska mit evett? Hát a helyzet az, hogy ezt saját tapasztalatból leírni nem…

nappal a befelé fordított felső, napsütés - éjjel a kifelé fordított része, gyönyörűen világító hold

Maximum még annyit, hogy ez a tegnapi metrózás eredménye: - Gondoltam örülnél egy ajándéknak! - Játék mackó, aranyos. De miért pont erre gondoltál? - Hát nem is tudom, hasonlít rád. Te is folyton morogsz. - Ez kedves. Igazán kedves. - Szerintem is. - De tudod, mit?…

A mai napom egy igen érdekes nap volt. A szokásos reggeli, vagy inkább már déli zuhany, aztán egy saját magam alkotta isteni rántotta (félretéve az egomat, tényleg elég jó lett), aztán irány a busz, amit villamos, majd az utánozhatatlan metró követett. A fura az volt, hogy…

A rosszkedvem előfutára a tegnapi nap volt. Indult a karambollal, majd folytatódott azzal, hogy egy számomra igen fontos ember küzdését láttam saját magával. Iszonyú szar érzés, mikor látod csillogni a szemében a könnyeket, de rohadtul nem tudsz okosat mondani, vagy tenni. Aztán ott…

Minden esetre leszállásnál én lehettem talán a harmadik, aki összecsukott esernyővel magabiztosan lépdelt lefelé a lépcsőkön. Régebben persze én is osztoztam a "jaj a hajam" felkiáltásban, de ma már valahogy nem érdekel (bármi volt is a változás oka, elképesztő dolog az…

Azt hiszem visszatért. Igen, itt van újra! Tapsoljuk meg, hát nem hiába. Csak visszatalált. Ma mikor felültem a buszra azzal az indíttatással, hogy találkozom az anyuval ( igen, hozzám jó volt a sors és két anyával áldott meg :) ) még javában esett az eső. Neki dőltem az…

És újra itthon, bevackolódva az alkotói székbe. Na csessze meg! Ahogy ezt leírtam kiment a fejemből, mit akartam írni. Szuper! Azt hiszem amíg vissza nem talál hozzám jó barátom, az ihlet (ez jelenleg bármilyen hihetetétlen komoly fizikai fájdalommal jár) addig maradok az örök…

Ismét itt volnék. Egyenesen a szobámból, frissen szétázott hajjal (mert hát, aki kiengedi a padlócirkálóját egy gyors futásra, miközben elkezd szemerkélni az eső, az vessen magára). Lassan tényleg kezdem úgy érezni, hogy ennyi erővel akár Londonban is élhetnék. Mellesleg…

Annyira imádom magam és hogy ilyen szerencsétlen állat vagyok. Az imént kb fél oldalt írtam, aztán kimentem a konyhába és mire visszajöttem befagyott a gép. Mire sikerült észhez térítenem, elveszett a bejegyzés. Szóval áldom azt az idióta fejemet. Na de mindegy is, azt hiszem…

Mindig azt hallom, hogy milyen romantikus mikor a lány és a fiú szakadó esőben egymást fürkészi. Hát ma nekem is részem lehetett benne, persze azért kisebb-nagyobb változásokkal. Inkább nagyobb változásokkal, ha azt nézzük csak az eső volt közös, no meg a fiú ás a lány.…

- Hé, te lány. Ott a fa tetején! - Igen? - Mit csinálsz ott fönn? - Minek látszik? - Minek látszódjon? - Mit tudom én! Ez olyan, mintha megkérdezném, mit keresel itt. - Hát kérdezd. - Mit keresel te itt? - Mit keressek itt? - Na látod… ugyanolyan, csak értelmetlenebb.…

Mint a címéből is kiolvasható, az volt. Mikor megcsináltam a blogot, nem igazán tudtam, hogy úgy mégis miről írjak, de hát úgy látszik elég csak az életből meríteni. Főleg, hogy velem általában mindig történik valami (jobb esetben, mikor éppen nem bezombult állapotban meredek…

A minap jutott eszembe(ezt a szót folyton elrontom), mikor éppen a metrót vártam. Illetve nem is eszembe jutott, hanem inkább lejátszódott, mint egy dia, vagy egy film. Egy igazán rövid film. Mégis olyan élethű volt, hogy egy idő után már nem is figyeltem a környezetem hangjait, mint…