2012.06.17. 17:01
Bárcsak hamar felnőnék...
Hányszor kívántam én is ezt. Emlékszem mindig úgy gondoltam, hogy a felnőttek világa sokkal klasszabb, mert ők bármit megtehetnek. Bármikor, bárhová eljuthatnak. Akkor nem gondoltam még a pénzre (arra a nyüves szarságra), a naponta jelentkező elég "szép" problémákra, hitelekre, munkátlan időkre, esetenként "üres" hűtőkre, beteg gyerekekre és szörnyű balesetekre. Ami akkor szépnek tűnt, vagy ha úgy tetszik, az akkori rózsaszín ködhelyén a felnövés évei alatt csak a rémisztő valóság maradt. A "nagybetűs élet", ahogy mindig mondták. Hányszor hallottam a szüleim szájából, hogy örüljek inkább, hogy gyerek vagyok és nincs más elfoglaltságom, mint a az óvodába járás, a babázás, majd a tanulás. És milyen sok alkalommal legyintettem rá és sírtam, mert fel akartam nőni. Most meg. Sokszor azon veszem észre magam, hogy azt kívánom bárcsak visszamehetnék az oviba, a délutáni csendes pihenőkre, vagy a hatalmas játékok közepébe, a finom ebédekkel megspékelve. Vagy néha már ott vagyok, hogy milliószor újra felelnék le a középiskolai órákon, írnék matek dolgozatot, és igen, még az érettségit is bevállalnám megint. Fura, hogy mikor kiskoromban bakiztam, annak kisebb hulláma volt, mint most. Most gyomorideggel kelek és fekszem, mert egy baklövésem ezrekbe kerül, vagy éppen egy tanulmányi átlagba, vagy egy munkahelybe. Nem fokozatosan nő a teher, mint a mesékben. De nem ám. Egyszer rajtad van, másszor meg ott állsz teljesen meztelen lélekkel. Na és az érzések? Az a sok érzés, ami szétfeszíti a mellkast. Az a sok szeretet, szerelem, szív dobogás, sóhaj mögött megbúvó lángolás, gyűlölet, harag, düh, lelkiismeret furdalás, szomorúság, hiány. Annyi minden van a világon, aminek bele kéne férnie a szívbe és nem megy, mert túl kevés a hely, ahhoz a sok mindenhez. Olyan sok a boldog lehetnék és néha pont az az egy hajszálnyi valami szakad el, amin keresztül odajuthatnánk. Persze azért nem ennyire tragikus a helyzet. Annyi minden van, ami megmosolyogtat a fáradt napokon, egy erős baráti kéz, aki felránt a sáros földről, no meg a kedves határidő napló.
És ha szerencsénk van nem szakad el az a valami olyan könnyen, vagy ha elég gyorsak vagyunk még pont átérünk ahhoz a bizonyos kapuhoz.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Csillaggyermek 2012.06.18. 16:28:51
Seilia 2012.06.18. 17:20:19
Örülnék én, ha nem a nyomasztó érzések és testvérei feszítenék szét a mellkasomat. És örülnék igen, ha a rosszból(az ürességből) a jóba úgy jutottam volna, hogy nagyjából "10" percnél többet kaphattam volna belőle. Nem vagyok én telhetetlen nem erről van szó, csak hát... tipikusan az a valaki vagyok, aki ha egyszer belekóstolt a legfinomabb "csokiba", akkor még többet szeretne és mikor már a kezemben van és onnan veszi ki valaki, akkor annak nem tudok örülni.
Seilia 2012.12.05. 18:21:18
Csillaggyermek 2012.12.07. 09:05:44
Kellemes szakdolgozatírást, és azért időnként levegőzni nézz be és írj máshová is!
Utolsó kommentek