Mindig azt hallom, hogy milyen romantikus mikor a lány és a fiú szakadó esőben egymást fürkészi. Hát ma nekem is részem lehetett benne, persze azért kisebb-nagyobb változásokkal. Inkább nagyobb változásokkal, ha azt nézzük csak az eső volt közös, no meg a fiú ás a lány. Szóval a szokásos heti egy alkalmas délutáni takarításos melóban(egy irodaházban) segédkeztem kedves anyukámnak, meg a barátnőjének. Mindenkinek meg volt a feladata. A végére nekem maradt, hogy levigyem a szemetet (nem egy hálás feladat) és az összegyűlt karton dobozokat a szelektívhez. Megindultam lefelé és míg ki nem nyitottam a kaput viszonylag egész jól egyensúlyoztam velük. Aztán ahogy átléptem a küszöböt és megláttam a mellettem lévő kapun kiérő srácot meginogtak a dobozok és csak a lélekjelenlétemen múlott, hogy ne vágjam tarkón velük a srácot. Egy "basszus" csöndes megjegyzése után megszégyenültem átkullogtam az út túloldalára és elkezdtem (volna) bedobálni a hatalmas monstrumokat a szelektívbe, csakhogy nem mértem fel kellő képen a helyzetet, így fél órát szenvedtem, mire rájöttem, hogy egyszerűbb széttépni és úgy útjára engedni. Nos, igen, mint említettem az eső is esett, de ez csak amolyan csepergés volt. A másik, hogy csak addig a röpke pillanatig fürkésztük egymást, míg észrevételeztük, hogy már biztonságos távolba ért a feje a dobozoktól. De azért meg kell hagyni elég komoly kék szeme volt és csessze meg, hogy mellé társult a fekete haja és a porcelán fehér bőre. De hát szóval ja. Romantikusnak nem nevezném, mágikusnak sem nagyon, főleg miután ledaráltam a kezem a dobozokkal tépkedés közben, hogy a mellettem elhajtó fütyülő, "heló cica"-zó elbűvölő autósokról már ne is beszéljek. Bár visszafelé menet, ahogy megfordultam és végig néztem az utcán, ami mellett egy patak csörgedezett és, ahová befurakodott a lemenő napsugár, mely a szemerkélő esőcseppekkel játszadozott, megvolt a varázs. Így akkor végül is nevezhetjük mágikus pillanatnak. Egy mágikus akárminek...
Utolsó kommentek