Mikor feljöttem gondoltam előhalászok valamit, valami jó kis történetet az emlékek bazi nagy barna szekrényéből(én így képzelem el). De aztán valahogy a mai kotorászás közben csak gondolatokat találtam. Nem igazán tudom hová tűntek az emlékek. Az egész olyan, mint a Narnia c. filmben az az irtózatos nagy szekrény (bármilyen ciki most valahogy ez jutott eszembe), valószínű, hogy a többi cucc hátra nyomódott eközött a sok gondolat között. Tegnap mikor kint voltam a teraszon és hanyatt feküdtem próbáltam megkeresni azt a kis csillagot, ami mindig ott villog pont a házunk fölött. Azonban, míg nézelődtem valahogy sehol sem találtam, sőt ami azt illeti egyetlen egy csillag sem volt az égen. Az egészet felhők borították. Kicsit úgy éreztem magam, mint hogyha rám húzták volna azt a jó súlyos és réteges régi dunyhát, megspékelve ólommal. Aztán amint meggyújtottam az első cigit (persze miután majdnem felgyújtottam a hajam, amiért olyan lazán tartottam a cigit), ott nem messze a horizonton kitisztulni látszott az ég. Egészen a kis halvány rózsaszín (tehát valahol eszelősen eshetett az eső) és vörös egyveleg kellős közepén előbukkant néhány apró fénypont. Nem tudom, hogy csak a képzeletem játszott-e velem, de amint kifújtam az első adag szürkés füstgomolyagot, máris könnyebbé vált a légzésem. Aztán elképzeltem mit mondana egy csillag, ha beszélni tudna: " Nem muszáj csak addig nyújtózkodni, amíg a takaród ér" (ami ez esetben a dunyha lenne). Szóval azt hiszem, ha tényleg beszélni tudna és valóban ezt mondta volna, én csak mosolyogva bólogattam volna. És hogy megfogadtam volna? Nos, minden bizonnyal igen.
Na, igen. Néha talán kicsit ködösen fogalmazok, de remélem azért valamennyire lehet érteni.
És persze a szóismétlés, tudom, jár az a fekete pont. Nem hiába.
Utolsó kommentek