Miközben éppen egy 2006-os Kings of Leon koncertet néztem megláttam a háttérben a dobokat (igen, innen származik a cím), amiket egyszerűen nem tudtam megérteni, de mégis mosolyt csalt az arcomra. Először jött a "hűha" aztán az "ezek őrültek" és végül a vigyorgás. Ami mégis eszembe jutott, az, az volt, hogy mi is zenekart akartunk alapítani egyszer a többiekkel. Nos, ezzel több apró cseprő gond is volt. A barátnőm tudott gitározni (megjegyzem hármunk közül ő volt az egyetlen), tehát ő teljesen rendben volt, aztán ott volt a másik barátnőm, aki tök jól mutatott gitárral a kezében, de nem tudott játszani és akkor még nem volt saját gitárja. És hát ugye a fekete leves, azaz én lennék, mert nekem volt gitárom, de a "kettőt felülre, kettőt alulra hú de már majdnem megy"-nél többet én sem tudtam. Egy darabig pedzegettem magamban, mikor szó került a beállásokra és, hogy ki hol min játsszon, hogy esetleg én bevállalnám az éneklést is. DE. Mert mindig van de és sosem elég. Szóval egy, még azelőtt zárt ajtókon kívül sosem próbálkoztam meg vele (ének órán is csak tátogtam, bármilyen szánalmasan hangzik), ezzel még talán nem is lett volna baj, ha nem csokizom össze a nadrágomat, ha énekelnem kellett valaki előtt. Teljesen mindegy, hogy az a kutyám, vagy a cserepes virág volt, vagy esetleg a barátnőim. Egyszerűen valahányszor kiálltam eléjük, hogy na most akkor, mindig elakadt a szavam, még ha akartam sem tudtam volna megszólalni, akkora volt a gombóc a torkomban. Pedig az énekesek olyan menők, főleg azok akiknek még hangjuk is van és mellé még helyesek is vagy szépek. Végül is a kérdés nyitott maradt. Lány zenekar a két barátnőm basszeros, én is és ugye az ének téma. Egy valami hiányzott még, a dobos. Azt azért elmondanám, hogy dalszövegeink voltak, már csak számot kellett volna rájuk írni. Néhányhoz volt is ötletem, de ahhoz ugyebár énekelni kellett volna, ami nekem nem ment. Szorgalmasan kerestük a dobosunkat, persze csak úgy nézelődés szerűen. Ha elment mellettünk az utcán egy srác (mert dobosnak srácot szerettünk volna), akkor rögtön felkaptuk a fejünket, hogy jó lenne-e. Nos, a keresés kudarcba fulladt, ahogy az egész bandás dolog. "Meghalt, mielőtt élhetett volna". Nem rég, mikor újra felvetődött bennünk a dolog én jeleztem, hogy kilépnék az addigi posztomból és szívesen megjátszanám a dobos dolgot. A válasz az volt, hogy de nem is tudok dobolni, az én válaszom pedig az volt, hogy miért, hiszen gitározni sem tudok, mire jött az egyetértő nevető bólogatás, hogy oké. Az igazság az, hogy mindig is érdekelt a dobolás, gyerekkoromban is sokszor hallgattam a háttérben megbúvó profik játékát. Plusz biztos mindenki hallott már a Waldorf sulikról. Kicsit más az oktatás, mint a szokásos sulikban. Sajnos én nem jártam Waldorfba, de a tesóm igen és általa kicsit megismerkedhettem az ottani légkörrel, ami azt kell mondjam azonnal magával ragadott. Szóval egyszer egy rendezvény alkalmával egy srác dobolni kezdett egy egészen parányi kis dobon. Figyeltem a kezét és közben én is doboltam az előttem ülő széken. Egy pillanatra olyan volt, mintha transzba kerültem volna, csak püföltem a szék támláját és pokolian jól esett. És nem utolsó sorban egész jól ment. Néha a buszon ülve és max hangon üvöltetve a rockot, vagy hc-t (hard core, aki még nem hallott volna róla, mert bizony sokaknál tapasztaltam, hogy fogalmuk sincs, hogy ilyen is van. pedig van.) a térdemen doboltam. Tehát igen. Érdekel a dolog, és szívesen dobolnék, ha lenne szerkóm és azért lenne valaki, aki már valamivel tapasztaltabb mint én és elmagyarázná az alapokat. Ja igen, és nem mellesleg már azt is kitaláltuk ki lenne az énekesünk, szóval elméletben már megvagyunk. De visszatérve a videókra. Már rájöttem miért nem akarnék énekes lenni. Mert most is az első kérdés, ami felmerült bennem, hogy hogyan tudja fejben tartani az énekes azt a millió szöveget (mert hát ugyebár 1- másfél órás koncerteknél azért letolnak párat, jó hát tudom én ő írta meg minden, bár manapság már nem teljesen igaz ez), plusz én valahogy a lámpaláz és a nem valami jó memóriám miatt majdhogynem valószínű, hogy bemondanám az unalmast. Szóval jó nekem ott a háttérben, (végül is világ életemben megmaradtam ott) püfölni a cuccost és néha vokálozni. De a rózsaszín dob az kizárt. Soha! Nincs az a pénz, amiért bevállalnám! ( Ha esetleg, jelzem esetleg sikerülne összehozni ezt a bandás dolgot és mégis megtenném, akkor az aki ezt olvassa és utána lát egy koncerten pink szerkentyűn dobolni, szépen kérem, nem is. Esedezem rúgjon seggbe. Nagyon megköszönöm neki! Garantált ingyen pia)
Utolsó kommentek