A fura, hogy ma még nem akartam megosztani a tegnap történt dolgokat. Ugyanis milliónyi dolog történt, olyannyira elfáradtam, hogy még levegőt venni is nehezemre esik (ezért elnézését kérem mindenkinek, az esetleges helyesírási hibákért, értelmetlen mondatokért és a kisebb-nagyobb bakikért). Persze tudom, leírhattam volna holnap is, de ma még viszonylag frissek az emlékek és élmények. Így pedig köztudottan jobban átlehet adni a dolgokat (indokolatlanul sokat használom ezt a szót, de hát mit tegyek, ha egyszer ezzel tökéletesen kitudom fejezni magam. Ami mellesleg szánalmas). Tehát minden a fájdalmasan korai ébresztővel indult, ugyanis a szokásos 10 óra helyett 7-kor keltem. Ez azért történt, mert "beutaltak" a János kórházba, tüdőszűrésre (nem, semmiféle gikszer nincs a tüdőmmel, amit most már az értelmezhetetlen lelet is bizonyít). Csupán az új tantárgyak listáján megjelenő gyakorlatomhoz kellett. Elvonszoltam magam odáig, és kisebb kavarodás után (ismét tudatosult bennem milyen "tájékozottak" az emberek-persze ebbe magamat is beleértve) eltaláltam odáig. A portás még elég jó fej volt, mosolygott (látszott rajta, hogy nem bánja, hogy egy ilyen idiótát sodort elébe a sors, sőt még készségesen segített is). De útban a röntgenhez, hogy biztosan ne tévedjek el, megkérdeztem egy velem szembe jövő nővér csapatot, hogy mégis úgy merre navigáljak tovább. A válasz persze kimerítően jó volt, de egyikük sem nézett a szemembe, mintha ott sem lettem volna, még csak meg sem álltak, menet közben magyarázták el, azt sem várták meg, hogy megköszönjem. Ezután a röntgen bejáratánál szintén csak bebiztosításképp, megszólítottam egy éppen dohányzó nővért, aki éles hangon kinyögött egy "igen, ez az, az épület" monológot (hozzá tenném ő sem nézett rám). Persze megszoktam már, hogy nem nagyon kötöm le az embereket, de azért ha kérdeznek tőlem valamit, akárki kérdezze is, veszem a fáradtságot, hogy ránézzek és meghallgassam (tehát rosszul esett). A második alkalommal ugyanaz a nővér bejött (ő volt a beteg felvételes, had ne mondjam kiugrottam a bőrömből, mikor megláttam), nos, ott sem lengte be a kedvesség. Jó, megértem én, biztos fáradt volt, ideges, talán volt valaki aki felidegesítette, de azért nem kell leharapni a fogvacogó ember fejét. Szóval egy gyors vizsgálat után, 1 óra folyosón ülés után, pont ő volt az, aki odajött hozzám és megkérdezte mire várok. "A leletemre"- morogtam. Na igen, itt már én is kissé ideges voltam a tipikus kellemetlen kórház szagú folyosótól, ami már magában elég, hogy össze tojják magukat félelmükben a vizsgálatra várakozók, bár az sem tette könnyebbé a dolgokat, mikor abban a kis "öltözőben" várakoztam, hogy behívjon az orvos, meghallottam egy mentős srác hangját. " Utat kérünk. A szemészeten újraélesztésre volt szükség". Hirtelen reflex szerűen pánikba estem. Azt sem tudtam melyik ajtón surranhatnék ki észrevétlenül. Aztán persze megnyugtattam magam, hiszen nekem nem volt félni valóm (önzőség-pontlevonás). No meg a másik kellemetlen élmény is közrejátszhatott, amint a vizsgálat után a folyosón ülve egy idős néni sikoltozását hallgattam, akit szintén megröntgeneztek. Szinte még most is hallom a hangját, mely folyton azt kántálta: "fáj, nagyon, nagyon fáj!" (és hát mint már említettem mostanság nem igazán bírom hallgatni, vagy látni, ha valaki szenved, szóval eléggé adott a hangulatomnak).
  • De végül pont az a "kedves" nővér kerítette elő a leletemet és járult hozzá ahhoz, hogy ne kelljen ott még minimum egy órát ülnöm. Kifelé haladva szinte futottam. Futottam az elől a sok arc elől, a megfáradt, fájdalmakkal küszködők arca elől (én is tudtam, hogy ez lehetetlenség, de nem bírtam parancsolni a lábamnak, isten tudja miért). Mégis így visszagondolva a legtöbbjük bátran, mosolyogva tűrte a kórházi létet és csak akkor hullt le az álarcuk, ha azt hitték senki sem látja őket. Én azt hiszem, őket nevezném hősöknek. Igaz, tényleges hősök.
  • A nap második felét, azt hiszem mégiscsak holnap pótolom, megyek iszom egy kávét.

    A bejegyzés trackback címe:

    https://amijelenlegszembejut.blog.hu/api/trackback/id/tr573146482

    Kommentek:

    A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

    Csillaggyermek 2011.08.12. 11:35:20

    Tudom, ez is csak egy paradoxon, mert annyi mindenből kell legyen, ami egybeesik. Nálam pénteken indult a tüdőszűrés mizéria. Google térkép rossz helyre mutatott. Klinikára bemenve a portás kioktatott, hogy ez a 2-es(?) házszám (perszekiírva nem volt, miért lett volna), a 3-as(?) meg ott van szemben. Ahol is jó, ki volt írva, hogy költöztek és az emeletre kell menni, de már a bejárat fellelése szép volt, mert a régi táblákat ugyan miért szedték volna le? És persze a régi táblák nem a lépcsőházi bejárathoz vezettek. Aztán szerencsére nem volt nagy sor, de ugyanitt adták ki a leleteket és így én is megnyugodva hallhattam, hogy az előttem álló lánynak minden rendben volt a tüdejével (el sem tudom képzelni, hogy éreztem volna magam, ha van valami betegsége és azt mondják meg neki). Aztán amihez hozzá kellett simulni, nem tudom, tisztították -e ... Hétfőn jöhetek a leletekért. Az hétfőn már csak telefonos információk alapján tudtam meg, hogy lehet 6-ig menni. Persze ott a helyszínen más idő van kiírva. Volt is kioktatás, miért jönnek ide ilyenkor mégis az emberek. Mondtam, talán a telefonban közöl rossz információk miatt. Mindegy, kedd délután végre megtudtam én is, hogy minden rendben, és épp más senki nem tudta meg, akire nem tartozik.

    Seilia 2011.08.12. 13:58:18

    @Csillaggyermek: Na igen, paradoxon. Arról lehetne írni egy bejegyzést:D Valahogy együtt tudok érezni... a tökéletes információ szolgáltatásról meg inkább nem is ejtenék szót :D De a lényeg, h végül is meglett és nincs para :)
    süti beállítások módosítása