Fura dolog ez szó, hogy kapcsolat, bár még furább a jelentése (persze itt nem csak a szerelemre gondolok, hanem mindarra, amit ez a szó magában foglal). Mindig annyi a kérdés és a labilitás, vagy a félelem. Sosem tudhatjuk, hogy az, akihez valamiféle kapcsolat fűz meddig marad velünk. Hogy tényleg velünk akarnak-e maradni, vagy, hogy mennyi idő jut erre. Nekem igazából sosem ment jól ez a dolog sem. Mint már említettem sosem tudtam kifejezni magam, és éppen ezért sokszor megrövidült az a bizonyos időtartam. Ez természetesen azzal járt, hogy bizalmatlan maradtam. Ezek a kérdések, pedig megmaradtak, sőt csak sokkal több lett, mint szerettem volna. Biztosan mindenki veszített már el olyat, ami fontos volt. Például egy régi játékmacit, ami már olyan régóta megvolt, aki éjszakákon át vigyázta az álmunkat távol tartva a mumusokat, de aztán hirtelen elveszett (lomtalanítás, egyszer csak a szemét közé keveredett, ki tudja). Persze másnap apu jön egy másikkal, hogy pótolhassa. De ilyenkor mindig bebizonyosodik, hogy azt a macit nem lehet pótolni. Abból csak egy volt. Az új maci pedig ismeretlen, de leginkább másik. És mivel maci, valamilyen szinte hasonlít a régire, így mindig csak arra gondol az ember. Tán durva hasonlatnak tűnik, de mintha ilyenek lennének az emberi szituációk is. Új barátságokat kötni, vagy új szerelmet találni piszok nehéz. És kitudja, hogy olyan lesz-e mint a régi volt, hogy olyan jó lesz-e és ugyanúgy bízhatunk-e. És ha bízunk, mi lesz? Hogyan tovább, ha belemegyünk egy ilyen dologba? Sokan azt mondják, jaj már, hiszen ez majd kialakul, a dolgok mennek a maguk útján. De mi van, ha mégsem. Na igen, ez van, ha valaki hiszem, ha látom típus. Mégis mindig tisztelettel tekintek azokra, akik azt mondták, ők tudják, biztosak benne. Belőlük mindig sugárzik a biztonság és a határozottság. Ez pedig állandóan lenyűgözött. Azt hiszem van még mit tanulni, méghozzá bőven. De nem baj, igaz, hogy tanulni nem mindig jó, ellenben tudni. Na az már sokkal jobb...

A bejegyzés trackback címe:

https://amijelenlegszembejut.blog.hu/api/trackback/id/tr473167844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csillaggyermek 2011.08.22. 16:36:02

Esetleg ha el lehet jutni oda, hogy semmi sem pótolható. Még az a kispárna huzatról hiányzó gomb sem lesz sosem ugyanolyan, mint a régi elveszett. Mert az új gombnak is története van, úgy szakították le egy ingről.
De ha minden más, ha minden egyedi, akkor úgyis az a lényeg, hogy Brumi és Jürgen teljesen mások, még ha medvék is. Csak apu nem osztja ezt az elméletet. Ő hisz benne, hogy van, ami pótolható.

Seilia 2011.08.22. 19:45:03

Na, igen. Ezzel azt hiszem teljesen tisztában vagyok, bármennyire sajnos vagy nem sajnos. Ilyen az élet, tudom én,kissé nehezen, de kezdem elfogadni.
Bizony, vagy ha más nem vigaszból, az apák már csak ilyenek szerencsére :)
süti beállítások módosítása