Ismét vihar közeleg. Odakint a szél már megkezdte lomha játékát a fa lombjával, mely izgatottan repked ide-oda. Ahogy figyeltem, az jutott eszembe, megeshet, hogy ők is ismerik azt az ősrégi játékot: a fogócskát? Nos, elnézve ezt a jelenetet, határozott igennel felelnék. Kinyitottam az ajtót, és amint az egyik lábam elhagyta a küszöböt, a hajamba belekapott a szél. Lágyan emelgette, azt gondoltam talán csak a hossza miatt, de aztán egy erősebb áramlat következett, ami vadul a hátamhoz vágta a tincseket. Az egész valahogy felhőtlen nyugalommal töltött el, leszámítva a már-már fullasztóan fülledt levegőt. Bár talán csak azért, mert szeretem az ilyen időjárást (mint már említettem). Ilyenkor minden megváltozik, az illatok, a hőmérséklet, az ég színe (kizárásos alapon), és (talán mondhatom/írhatom) kivétel nélkül minden. Az rohadt fülledtség is csak addig illegeti magát, amíg meg nem jelenik az eső, ami felfrissíti a levegőt. Erről most eszembe jutott, az amit, ha fejre állok akkor sem tudom honnan és kitől hallottam (még egy pont a híresen jó memóriámnak, de már az is csoda, h erre emlékszem), hogy az eső képes elmosni minden mocskot (persze ehhez nem kell diploma, hogy az emberi szem észre vegye), de én természetesen nem csak a kutya szros útra gondolok, hanem úgy mindenre. Itt el kell egy kis sorok között olvasás, hogy értelmet kapjon az, amit írtam. De szóval igen, megeshet, hogy ez a másik ok, amiért szeretem az esőt, vagy éppen esőben állni (igen szokásom esőben állni, miután ez is felkerült az elvégzendők, vagy inkább megtapasztalandók listájára, és azóta rákaptam, de tényleg. Érdemes minimum egyszer kipróbálni) és várni, hogy megtisztítson. Az egész után mindig olyan érzésem van (leszámítva a didergést és a kellemetlenül rám tapadó ruhák súlyát), mintha fertőtlenítős zuhany alól lépnék ki. Ami ez esetben kellemetlenül hangozhat, de ha azt nézzük, hogy az eső volt, akkor egészen frissítően hat a megpihent agyra (tapasztalatból beszélek, mivel nálam sűrűn előfordul).
Utolsó kommentek