Azt hittem, hogy ma csak arra a kis idézetre futja, mivel már valahogy tegnap sem tudtam írni. Persze történtek azóta dolgok. Jók, rosszak egyaránt, ahogy mindenki mással is. De valahogy mégsem ment a dolog. Inkább jobbnak éreztem, ha beülök a gép elé és filmeket nézek, vagy csak úgy simán nekiállok nyúzni valami online idióta agyfagyasztó játékot. Legalább addig sem kell gondolkodnom. Csakhogy egy idő után, mint már írtam előjön ez a kényszeres írás vágy. Persze tudom, az ilyenekre ott a házi pszicho mókus ketyere-- fogj egy papírt, aztán állj neki kiírni magadból a dolgokat, így talán még sorozat gyilkos sem lesz belőled-- jobb esetben ja, de megeshet, hogy nem jön be és akkor jön egy heló. Bár végül is, ha azt vesszük jó dolog. De azért néha mégiscsak jól esik, csak úgy "lenni bele a világba", semmire sem gondolni és zombikat irtani Garfield-dal valahol a sötét erdőben, na meg egy grafikailag kísértetiesen rosszul berendezett házban. Ilyenkor maximum, amire koncentrálni kell, az az, hogy nehogy elkapjanak a csúnya zöld (már-már hulk benyomását keltő) lények. És persze nem elfeledendő (már ha létezik ilyen szó) a sok film, amikor betompult agyunknak nem kell semmiféle erőfeszítést tennie. És legalább, míg elvagyunk foglalva a filmbéli alakok érzelmeivel, addig sem kell odafigyelnünk a sajátjainkra (plusz pont a jó filmeknek).

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.